vízi zarándoklat

vízi zarándoklat

Szent Jakab Út vízen

2017. április 26. - saghyb

2010-ben, egy rádió riportban hallottam először arról, hogy teljesen civil kezdeményezésként, egy "Magyar Camino" került kijelölésre. Tetszett a dolog, hogy szeretnék elhozni az ismert zarándokút szellemiségét Magyarországra is, elérhetővé téve azok számára is, akiknek a Camino valamilyen okból nem fér bele az életükbe. Számomra mindig inspiráló, amikor néhány ember összeáll és hitből, lelkesedésből, szeretetből létrehoz valamit, valamilyen értéket teremt.

Azóta sok idő telt el, és ahogy kívülállóként látom, egyre profibbá vált a dolog, miközben az alap célkitűzés nyilvánvalóan megmaradt. Miután Szent Jakab napjára magam is a már klasszikussá vált Lébénybe szerettem volna eljutni, de nem az ismert útvonalon, felvettem a kapcsolatot a Szent Jakab Baráti Körrel. Nagy szeretettel fogadtak, lelkesítettek, támogattak és egyúttal megengedték azt is, hogy ezen a blogon megjelentessem a honlapjuk elérhetőségét:

http://www.szentjakabut.hu

Az ő támogatásuknak is köszönhetően, 2017-ben sikerült kajakkal eljutni Budapestről Lébénybe (ld.: az erről szóló bejegyzéseket ezen a blogon). Ezzel a Szent Jakab Zarándokút kiegészült a vízi lehetőséggel is. A terv: minden évben megjárni a Jakab Útat vízen is. 2018-ban külső körülmények okán ez nem sikerült (biztosan így kellett történnie), a 2019-es zarándoklat leginkább a kishitűségen bukott el (pontosabban: el sem indult).

2020 azonban meghatározó élménnyé vált, kiegészült a visszaúttal is, így Budapestről indult és ide is tért vissza (ismét csak azt tudom javasolni az érdeklődőknek, hogy olvasgassák az ide vonatkozó bejegyzéseket).. 

Titkos vágy, hogy előbb-utóbb társak is csatlakozzanak a zarándoklathoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://vizizarandoklat.blog.hu/api/trackback/id/tr4612455413
süti beállítások módosítása