Esztergomban ücsörgök, szenkvici Palkovics László alispán padján. Nem dicsekvés, csak ténymegállapítás, és egyszerűen azért, mert a kemping területén nem szabad pipázni. Itt viszont még mindig bitangul süt a Nap.

Ma azzal a felismeréssel kezdtem, hogy valami nagyon rendben van ebben a világban, ha az ember Visegráddal szemközt evezhet, miközben misét hallgat fülhallgatón. Aztán hamarosan végeszakadt a békés szemlélődésnek, Nagymarostól Zebegényig versenyben voltam a partmenti fákkal, és néha ők győztek. Ez soha nem egy egyszerű szakasz, ráadásul most nagyjából másfél méterrel magasabb a víz, mint volt három éve, amikor utoljára erre jártam.

De most Esztergom, a szeretett városom. A Főiskola meghatározóan szép három (na jó, némi szigorlat és szakdolgozat feladatok okán négy) éve. És egy profán részlet, amit nem tudok feledni, ha az épületet látom: klotyó-panorámában (is) verhetetlen. Az egyikből a Bazilikára van kilátás, az átellenben lévőből pedig a Dunára nyílik kilátás. Talán annyi elég az itt töltött időről, hogy meleg nyári napokon, amikor vizsgáztunk, akkor sem zavart, hogy éppen nem a vízen vagyok... Nincs még egy épület, amiről ez el tudnám mondani...