Tavaly lemaradtam az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap vízi szakaszáról, idén már mindenképpen úgy akartam összerakni a nyári programot, hogy ott lehessek. Közben aztán arra kanyarodtak a dogok, hogy számomra ez lesz az idei szezon egyetlen zarándoklata. Ellenben, egészen szépen kezd alakulni a dolog...
Történt ugyanis, hogy valahogy beugrott: miért is akarnék én egyedül menni egy ilyen, nem túl hosszú és nem túl megerőltető zarándoklatra? Az ötletet tett követte, Kakuk Andi barátom ajánlásával jutottam el Fehér Anna nővérhez, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonába (az intézet nevét önkényesen, némileg lerövidítettem). Anna nővér úgy ítélte meg, három növendéküknek élményt jelenthet egy ilyen zarándoklat, így egy teljesen vak és két gyengénlátó fiatalember társaságában tervezzük a Karva és Esztergom közötti távolságot leküzdeni (a lecsorogni talán közelebb áll a valósághoz, de kevésbé heroikus).
Az, hogy közben többesszámra váltottam, egyáltalán nem véletlen. A terv ugyanis az volt, hogy két hajóval kellene menni. Kényelmesebb és biztonságosabb is. Igen ám, de találni kellett egy kenus kormányost, aki nálam is profibb (mondjuk, itt még nincs nagyon magasan a léc), rá lehet bízni egy ilyen küldetést és még nem is idegen tőle egy zarándoklat szellemisége. Amikor Kocsis István barátomnál (alias Bezzegh úr) bejelentkeztem, nemes lazasággal csak annyit válaszolt, számíthatok rá. Nos, ő pedig főnyeremény a vállalkozáshoz: profi túra-, és rafting vezető, sok-sok éves tapasztalattal, nem nagyon tudja már semmi meglepni a vízen.
A következő gondot is ő vette fel: mi van, ha valamelyik fiú nem akarja vízen folytatni az utat, nem érzi magát biztonságban, vagy más okból? Végül is, teljesen életszerű eshetőség, Anna nővéréknél a növendékek megtanulnak úszni, de azt konkrétan tudjuk, hogy vízitúrára, vízi zarándoklatra még nem került sor. Kellene egy kísérő autó a parton... Nos, erősen úgy fest, ez a probléma is megoldódik.
Aztán rögtön jött a következő: jó lenne a kormányosok mellé még egy-egy kísérő a hajókba. A kormányos ugye, optimális esetben kormányoz, de ha pl. jön egy hajó és hullámok várhatók, jó lenne, ha a zarándoktársaink meg tudnák fogni valaki kezét, össze tudnának valakivel kapaszkodni, hogy biztonságban érezzék magukat. Aztán utána folytatódhat a mulatság! A kormányos, magas funkciója okán, erre nyilvánvalóan alkalmatlan. Ez még egy nyitott kérdés volt, egészen tegnap estig, amikor is a 77 éves Édeanyámnak beszámoltam az előkészületek állásáról. Magától értetődő természetességgel rávágta, hogy ha tud segíteni, szívesen jön. Hát persze, hogy tud! Azon melegében megbeszélte Borcsi lányommal, hogy ő lesz a másik kísérő, ő szintén fontos oszlopa a bulinak, tekintettel arra, hogy már második nyáron szolgált sérült gyerekek között egy óvodában, és remekül szót értettek egymással.
Pillanatnyilag tehát úgy áll a helyzet, hogy nekem már csak a szendvicseket kell megkennem pénteken, minden mást menedzseltek számunkra Odaföntről. Reméljük, nem lesz ítéletidő, mert akkor esőprogram módra kell átváltanunk. Azért, ha addig is gondoltok néha ránk, azt nagyon megköszönöm. Ugyanis azzal a megnyugtató érzéssel indulhatunk neki a zarándoklatnak, hogy még soha egyikünk sem csinált ilyet, úgyhogy elkél némi támogatás, hogy minden úgy történjen, ahogy szeretnénk!
