Tegnap Zolival, Tamással és Dáviddal megjártuk az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap Nepomuki Szt. János Vízi Zarándoklatát.

Bennem azért voltak kérdőjelek, hiszen soha nem eveztem még látássérült emberekkel. Némileg aláhúzta ezt Anna nővér is, amikor kiderült, hogy náluk sem került még sor ilyesmire. De aztán magától értetődő természetességgel jelölte ki a három zarándok társunkat, ez azért már egy kicsit megnyugtatott: mégsem annyira vad az ötlet. Mármost, amikor tegnap nekiindultunk, az urak hozzáállása már eloszlatott minden kételyt: vagányak, nyitottak, vidámak, melegszívűek. Így is telt a nap, minden ment, mint a karikacsapás, semmilyen megakadásunk nem volt.

Mi volt a meghatározó a tegnapi napban? Hogy újra megerősítsük magunkban: az élet aprónak nevezett csodái rakják össze az evilági teljességet. És ha valaki ezek befogadására nem képes, adott esetben észre sem veszi őket, akkor soha nem fog tudni hátradőlni, hogy a világ szép és élni jó. És ebben Zolitól, Tamástól és Dávidtól komoly leckét lehetett venni. Aztán az együttlét, a közös munka (evezés), a teremtett világ szépségében való közös öröm. Az, hogy szembesüljünk vele, melyikünk hogyan érzékeli mindezt, a neki adott lehetőségekkel élve. És itt megint alapvető élményekkel lesz gazdagabb a látó ember, amikor a nem látó társa tapasztalataival szembesül. Én például, képletesen is szólva, mindig átsiklottam a hullámokon. Tegnap pedig voltak ilyen és olyan hullámok is, volt olyan szakasz, ahol nagy hajóforgalom volt, máshol meg keményen befújt a szél. És a társaim rávezettek, hogy az egyiknek ilyen hullámzása van, a másiknak meg amolyan. Tessék észrevenni, mert egyik jobb, mint a másik. És még hosszasan folytathatnám a sort.

Anyukám, a maga 77 évével evezett, egyben tartotta a nem kevés cuccunkat, etetett-itatott minket. Bori lányom bandázott a fiúkkal, Bezzegh úr hozta a maga vidám magabiztosságát. Lévén a két fiatalabb, a sebesség bűvöletében inkább élő társunk az ő hajójában, rendre saját csúcsokat döntögettek, ilyenkor fölpörögtek, elégedetten, vagy kevésbé elégedetten nyugtázták, hogy gyorsabbak, vagy lassabak voltak-e az előző vágtájukhoz képest, majd békésen csorogva, bevárták a mi megfontoltan haladó egységünket.

A nap végén pedig Esztergomban összefutottunk Molnár András barátunk zarándok csapataival és együtt vettünk részt a szentmisén. Illetve, részünkről csak a második felén, persze, hogy megcsúsztunk időben, amíg útjára engedtük a vontát a hajóinkkal...

Meghatározó, szép nap volt, adjon még a Jóisten sok ilyet nekünk!