Ma valahogy nehezen indult, még nem volt dél, és már nagyon éhes voltam. Miután már nem a Dunanyart járom, magad uram, avagy konzerv. No, azt mindig izgalmas megmelegíteni a gázfőzőn, már csak azért is, mert ilyenkor a szélvihar is elmaradhatatlan (ma egész nap küszködtem vele). Szóval, kilátás volt egy amolyan követ gyűjtögetős, guggolós főzőcskézésre. Erre mit látok a következő facsoport után? A kis kerthelyiséget, amit le is fotóztam. Urasan ebédeltem, hála érte annak, aki Izsa határában ezt a garnitúrát összerótta. Még mondja valaki, hogy nem gondoskodnak a zarándokról!

Ma 14 órát eveztem, egyórás ebéddel, 50 folyamkilométert jöttem fel, benne a neszmélyi és gönyüi nehezített pályákkal. Szeretek evezni, de ha valaki ilyenre invitálna, gondolkodás nélkül nemet mondanék. Ma valahogy mégis sikerült megcsinálni. Mert ez nem verseny, nem túra, és nem edzés. Zarándoklat, amikor az ember nem egyedül van a hajóban.

(Véneken éjszakázom.)