Január 18-án, a Helemba sziget alatti zátonyra futott egy román uszály. Tegnap, Esztergomból jövet megálltam, és készítettem róla egy fotót. Valamiféle motor járt rajta, gondolom, a legénység próbált fűteni. Utána olvasva kiderült, legalább 300 cm-es vízállás lenne szükséges ahhoz, hogy elszabaduljanak. Addig nincs mit tenni, várnak a soruk jobbra fordulására. És elviselik, hogy minden arra járó hajóról megcsodálják őket. Mert azért ez nem mindennapi látvány. A partról fotózókat gondolom, nem látják.

Igen, ez előfordul a vízi emberrel (is). Hogy valamilyen okból, vagy csak egyszerűen irányt vesztve, zátonyra fut. És már csak akkor veszi észre, amikor megtörtént a baj, és szembesülni kell a károkkal. Aztán van, hogy valaki tud segíteni, de olyan is előfordul, hogy nem. Ilyenkor nincs más hátra, mint várni a nagyvizet. Ami szinte észrevétlenül, óvatosan, ismét irányba állítja vízen járót, és útjára engedi. Addig meg ülünk, még ha ciki is, és megpróbálunk nem megfagyni.

Mert a nagyvíz előbb-utóbb, törvényszerűen megérkezik.