vízi zarándoklat

vízi zarándoklat

Szt. Jakab Út 07.05.

Szentendrei-sziget felső spicc - Esztergom

2020. július 14. - saghyb
img_1540.jpgEsztergomban ücsörgök, szenkvici Palkovics László alispán padján. Nem dicsekvés, csak ténymegállapítás, és egyszerűen azért, mert a kemping területén nem szabad pipázni. Itt viszont még mindig bitangul süt a Nap.
Ma azzal a felismeréssel kezdtem, hogy valami nagyon rendben van ebben a világban, ha az ember Visegráddal szemközt evezhet, miközben misét hallgat fülhallgatón. Aztán hamarosan végeszakadt a békés szemlélődésnek, Nagymarostól Zebegényig versenyben voltam a partmenti fákkal, és néha ők győztek. Ez soha nem egy egyszerű szakasz, ráadásul most nagyjából másfél méterrel magasabb a víz, mint volt három éve, amikor utoljára erre jártam.
De most Esztergom, a szeretett városom. A Főiskola meghatározóan szép három (na jó, némi szigorlat és szakdolgozat feladatok okán négy) éve. És egy profán részlet, amit nem tudok feledni, ha az épületet látom: klotyó-panorámában (is) verhetetlen. Az egyikből a Bazilikára van kilátás, az átellenben lévőből pedig a Dunára nyílik kilátás. Talán annyi elég az itt töltött időről, hogy meleg nyári napokon, amikor vizsgáztunk, akkor sem zavart, hogy éppen nem a vízen vagyok... Nincs még egy épület, amiről ez el tudnám mondani...

Szt. Jakab Út 07.04.

Római Part - Szendrei-sziget felső spicc

img_1528.jpgTanulva az elmúlt évekből, csak nekiindultam a Szent Jakab Útnak. Persze, terveztem. A táborhelyekre azért odatelefonáltam. Miután 2017-ből már megvoltak a tapasztalatok, ezt azért nem nevezném nagy szervezésnek. De egyébként semmi. Van egy terv, eljutni Lébénybe, a Jakab templomhoz és vissza. De úgy sikerül (vagy nem), ahogy az Égiek akarják. Nincs más terv, nem volt felkészülés, nem voltak teleírt papírok. Nincs időjárásjelentés. Ugyanis azt vettem észre, hogy - nem tudok kibújni a bőrömből - már ezt is sportként, projektként fogtam fel. Pedig ez zarándoklat.
Jelentem, az első napon sikerült mindezt megvalósítani. Lődörögtem felfelé, nézelődtem, szemlélődtem, misét hallgattam a vízen.
Most a Szentendrei-sziget felső spiccén táborozom, kb. egymilliárd szúnyog társaságában, és minden jó.

Esti útitárs

Hód 2.0

Tegnap este is megejtettem a már szokásossá vált csavargásomat a Dunán. Naplemente, viszonylag meleg, szinte tökéletes tükörvíz, ami azért elég ritka az érdi szakaszon.

A halásztelki parton van egy rész, amit már kellőképpen rendbe tettek a hódok, össze-vissza döntötték a fákat, és láthatóan folyamatos az illegális fakitermelés. Az egyik elkövetővel állandóan kerülgetjük egymást, ha ő vesz észre előbb, csak a nagy csattanást hallom, ahogy a lapos farkával a vízfelületre csap, amikor alábukik. De ha én vagyok gyorsabb, pár másodpercig még figyelhetem, ahogy úszik a folyó közepe felé.

hod.jpgMármost, tegnap megvolt ez a hód koma, láttam befelé húzni, aztán menetrendszerűen alábukott. Ellenben kissé feljebb, a nagy fánál, ahol fordulni szoktam, a vízbe lógó gyökerek között megpillantottam Hód 2.0-át! Ücsörgött úgy derékig a vízben, és majszolgatott valamit. Megálltam, figyeltem, nem zavartatta magát. Szerencsétlenkedtem a vízhatlan tokban a hajóra kötött telefonommal, hogy megörökítsem, ez ellen sem volt kifogása. Úgy látszik, fotogénnek érezte magát tegnap este.

Aztán komótosan elrugaszkodott, és úszni kezdett felfelé. Nem bukott alá. Megindultam mellette, igyekeztem csendesen, gördülékeny mozdulatokkal evezni. És megtettünk így száz métert. Ő úszott, én eveztem, egyhajónyi távoságra egymástól, majdnem egyvonalban. A naplementében, a csendben, a tükörvízen. Aztán megállt, kimászott a vízből, felágaskodott és megtisztította a hasát. Majd újra négylábra állt, egy darabig nézett engem és nagy komótosan beballagott a bokrosba. Akkor sikerült az egyetlen értékelhető képet készítenem róla.

Én meg megfordultam, és elindultam lefelé, azzal a boldog döbbenettel, amikor az ember szembesül a teremtett világgal, ami mellett egyébként hajlamos elrohanni.

Alpha Kurzus indul Óbudán!

alpha_osz.jpgSzeptember 25-én Alpha kurzus indul Óbudán a Szent József Házban (1035 Kórház utca 37, a Flórián üzletközpont mögött).

A nemzetközileg is nagy sikert aratott interaktív programsorozat 12 héten keresztül vezet be a kereszténység alapvető kérdéseibe. Finom vacsorával, színvonalas előadásokkal és jó hangulatú kiscsoportos beszélgetésekkel várjuk vendégeinket szerda esténként. A csoport teljesen nyitott, szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki nem tartja magát kereszténynek vagy csak ritkán jár templomba, de foglalkoztatja a hit témaköre és szívesen beszélgetne kötetlenül az élet értelméről, kapcsolatokról, Istenről. A 12 alkalomból álló sorozaton a részvétel ingyenes. A kurzus december 18-ig tart.

Az ünnepi nyitóvacsorát szeptember 25-én, szerda este tartjuk, ami remek alkalom kipróbálni az Alphát kötöttségek nélkül - akinek megtetszik a téma és a társaság, várjuk szeretettel a következő hetekben is!

Bátran hívjuk meg ismerőseinket, hiszen az igazi Örömhírt hozzuk nekik!

Egy kis kedvcsináló :-) Óbudai Alpha képekben...

Részvételi szándékot az info@obuda-alpha.hu e-mail címen kérjük jelezni.

További információ az Óbudai Alpha Facebook oldalán, az obuda-alpha.hu és alpha.org.hu weboldalakon.

Az Óbudai Alphát a III. kerületi katolikus és metodista közösség együtt szervezi.

A két Tamás, Dávid és Zoli

1Úton Vízi Zarándoklat, 2019.

68849224_368352240764023_5329615318354493440_n.jpgTegnap megjártuk az idei 1Úton Nepomuki Szt. János Vízi Zarándoklatot Karvától Esztergomig. Eleve nagy öröm volt, hogy Fehér Anna nővér segítségével, már négy fiatalember tartott velünk a Vakok Batthyány László Katolikus Otthonából: a két Tamás, Dávid és Zoli. Aztán tovább fokozta a hangulatot, hogy majdnem kétszerannyaian voltunk, mint tavaly: tegnap már négy hajóval mentünk, tizennégyen, illetve ketten vállalták, hogy autóval kísérnek minket a parton. És ha szabad kicsit hazabeszélni, már az Óbudai Alpha is dupla létszámmal képviseltette magát!

Persze, szokásunkhoz híven, az idei zarándoklat sem teljesen a terveknek megfelelően alakult: ezúttal már eljutottunk a nyitó misére Karván, ellenben az esztergomi zárómiséről maradtunk le... De végső soron azt mondom, jó volt ez így: hosszan és rendkívül vidáman merültünk el a teremtett világ szépségeiben, adott esetben szó szerint is: a Duna hűs hullámaiban...

Köszönjük a tegnapi kalandot első sorban a Jóistennek, és persze a két Tamásnak, Dávidnak, Zolinak, Bezzegh úrnak, Anitának, Krisztikének, Klotildnak, Beusnak, Andreának, Dórinak, Évának, Annának, Zsófinak, Katának! Jövőre, veletek, ugyanitt!

69461403_2385578138177066_349233295600386048_n.jpg

GYERE! 1Úton Nemzetközi Zarándoknap, 2019.08.24.

Nepomuki Szt. János Vízi Zarándoklat, Kravany nad Dunajom (Karva) - Esztergom

1uton_2.jpg

Ha csak annyira lesz jó, mint a tavalyi volt, már kár lenne kihagyni!

A dolgok jelenlegi állása szerint, a kemény mag idén is nekivág az 1Úton Zarándoknap Nepomuki Szt. János Vízi Zarándoklatának. Remélhetőleg minden úgy alakul, ahogy tervezzük, így Zolira, Tamásra, Dávidra és Bezzegh Úrra már lehet számítani. Ellenben szeretettel hívunk, várunk minden érdeklődőt, néhány részlet az esetleg kétkedők számára:

  • időpont: augusztus 24. szombat. Igen, egy nap az egész, de milyen nap...! Vasárnap pedig fel lehet dolgozni az élményeket.
  • utazás: Esztergomba saját szervezésben kell eljutnod, illetve este onnan haza is. Esztergomból Karvára, a kiinduló ponthoz korlátozott létszámban a hajókölcsönző kisbuszával tudunk feljutni.
  • szállás: hát az persze, hogy nem lesz, egynapos zarándoklaton miért lenne? :)
  • útvonal: Kravany nad Dunajom (Karva) - Esztergom, kb. 23 km. A leküzdendő szintkülönbség nem jelentős...
  • edzettség? Nem baj, ha az érdeklődők meg tudják emelni a kenulapátot, de végig lefelé megyünk a Dunán, így az elemek hathatós segítségére bízvást támaszkodhatunk.
  • milyen hajókkal megyünk? Túrakenukkal, létszámtól függően 3 vagy 4 személyessel.
  • még soha nem voltam vízitúrán... Gyere nyugodtan, vigyázunk Rád, vigyáznak ránk! (Bezzegh Úr tapasztalt rafting és síkvízi túravezető, és magam is járom már pár éve a vizet)
  • mit kell hozni? Szendvicset - innivalót magad számára, egy napra. Ami az evezéshez szükséges (lapát, mentőmellény, stb), minden adott lesz.
  • mennyibe kerül? Erre akkor tudunk választ adni, amikor már látjuk a jelentkezők létszámát, hogy miként tudunk sakkozni a helyekkel. Tulajdonképpen a hajók bérlésének és szállításának díjairól van szó, előre láthatóan pár ezer forintot jelenthet személyenként, maximum limitként az 5.000 Ft-ot húzhatjuk meg.
  • mi van, ha közben rájövök, ez mégsem az én világom? Ettől ne tarts, de tavaly is volt parti kísérő autónk, valószínűleg idén is számíthatunk rá. Ahol meg tudja közelíteni a vizet (több ilyen pont is van útközben), ott tud segítséget nyújtani.

És jelen pillanatban a legfontosabb: meg kell rendelnünk a hajókat, így a jelentkezési határidő: július 31.! A jelentkezéseket a saghyb70@gmail.com címre várjuk!

További részletek a Zarándoknapról: http://1uton.mariaut.hu/tart/index/1001/1

 

süti beállítások módosítása