Nem kellett több hozzá, csak egy kicsit magasabb vízállás és máris ilyen, vadvízihez hasonlító körülmények kerekedtek, egészen közel a fővároshoz. Érd-Nagytétény környékén jártunk!

Ez egy alapvetően gyakorlatias, úgy is mondhatnám, földhöz ragadt téma lesz. De egy jó zarándoklathoz (bármilyen zarándoklathoz) eszköz is szükségeltetik, ami lehet túrabakancs, kerékpár, bármi. Jelen esetben egy öreg kajak. És teljesen jogosan, mindenhol részletesen kitérnek a felszerelésekre: mire lehet számítani pl. egy gyalogos zarándoklaton, milyen lábbeli javasolt hozzá, hogyan készüljünk fel nem csak lelkileg, de testileg és hardware tekintetében is.

Mármost, az öreg lavór nem csak eklektikusan napszítta, illetve megszámolhatatlan karcolással, bodicsekkel büszkélkedhet, de már a közös életünk elején egyértelműen látszott: a zsinórok is még az eredetiek (értsd: alig az ezredforduló utániak). Persze tudtam, hogy ki kellene cserélni őket, nehezen is járt a kormány, csálén is állt, de mindig úgy voltam vele, hogy majd a jövő héten. Miután alig maradt tíz napom az indulásig, mostanában már komolyan elkezdett foglalkoztatni a téma: így mégsem vághatok neki vele. Míg aztán a hétvégén, a Kettős-Körösön megoldódott a motivációs probléma, amikor a kormány zsinór hangos csattanással megadta magát az enyészetnek, és hosszú szolgálatát bevégzettnek nyilvánította. Még szerencse, hogy egy ilyen nyugodt vízen, ahol aztán tényleg kényelmesen el lehet lenni kormány nélkül is.

Így hát munkába vettem az öreg jószágot. A projekt szofisztikáltabb része, a kormány már készen van, el is csodálkoztam rajta, milyen elmés kis szerkezet. A képen látható segédeszközök pedig nem csak dekorációs célokat szolgálnak, igenis a sör szükséges volt hozzá, hogy rájöjjek: egy szűk kis lyukon a pipaszurkáló a megfelelő célszerszám a zsinór áttuszkolására. Azóta furcsa kontrasztban tobzódik a kopott hajótest és friss zsinórzat...

Remélhetőleg a vízen is be fog válni!

Hajó: az értelmező szótár szerint manapság főleg gépi erővel hajtott, nagyobb vízi közlekedési eszköz. Meg a varrógépben az a csónak alakú alkatrész, amely mozgásával az alsó fonalat a felső fonál hurokján (sic!) átviszi, s az öltést letűzi. Aztán a templom épületének belsejét tagoló, a bejárattól a szentélyig, ill. a szemközti falig tartó, hosszirányú v. az erre merőlegesen fekvő keresztirányú téregységek egyike.

És még vannak persze átvitt értelmei is.

Esetemben hasonlóképpen. Emlékszem, annak idején mindig kikértük magunknak, ha lecsónakozták a kajakjainkat. Kérem tisztelettel, ezek hajók, mégpedig versenyhajók. Ez így is volt rendjén, de ezt a logikát követve manapság már nem lehetek ennyire önérzetes. Mert bár alkalomadtán versenyezgetek is a hajómmal, de már régen nem versenyhajóról beszélünk. Jó öreg tengeri kajak, Esztergomban vettem egy sporttárstól, aki a gyerekeinek szánta, de ők nem igazán éreztek rá a dolog ízére. (A szülők profi tengeri kajakjai ott állomásoztak a garázsban.) Az előző tulaj meg, akinél vélhetően az első nagyjából tíz évét töltötte, egy nyugdíjas tanárember volt. Valami fészer-féleségben tárolhatta, ami alól pont az orrából és a farából úgy öt-öt centi kilóghatott, azt kiszívta a nap, egyféle békebeli jelleget kölcsönözve ezzel az alkalmatosságnak.

Gyártmányát tekintve svéd, állítólag elpusztíthatatlan polietilén anyagból készítve, minden esetre nehéz, mint a só. És rövid is, de így is véleményes, hogy belekötnek-e egy közúti ellenőrzés alkalmával, még mindig szabályellenesen túllóg a rövid személyautón. És van már rajta pár karcolás, bodicsek, aminek története van, nyilván ha null kilométeres kora óta használnám, mindnek lenne. Összességében, kezd hozzám nőni, bár nincs még egy éve, hogy együtt csavargunk.

Nem is annyira átvitt értelemben pedig a csónak, a hajó átkelő eszköz. Valahogy azt várom tőle, hogy kiemeljen a hétköznapokból. Nem azért, mert a hétköznapok rosszak lennének, vagy unalmasak, egyhangúak. Csak egyszerűen egy dimenzióját képviselik az életnek és néha nem árt egy kicsit megállni, átevezni a túlpartra, elidőzni ott és nézegetni azt, amit magunk előtt látunk. Kissé újra fésülni a sorrendeket, újra tudatosítani az értékeket, rácsodálkozni arra, amit belülről esetleg nem vettünk észre. És aztán visszatérni, talán nyugodtabban, mindenképpen összerendezettebben és persze lesülve…

Erre készülök a hónap második felében.

Tomaji Attila költő barátom szegezte nekem a kérdést, és hát volt időm gondolkodni rajta. Összességében arra jutottam, hogy ha egy szóval kellene válaszolnom. a harmóniát.

Persze, a dolog kicsit másképpen volt hangszerelve tizenévesen, mint most, az ötven felé közeledve.

A víz, a természet már önmagában egyfajta teljesség, vagy annak a lenyomata és hát erre még az olykor kérges lelkű (vagy annak tűnő) serdülők is fogékonyak. Valahonnan valahová eljutni a saját erőnkből, annak fizikai és minden más vonatkozásában, szintén inspiráló egy fiatalnak. (Főleg, ha oda is ért.) És közben szépen lassan, észrevétlenül mindez részévé válik az önazonosságának. Valahogy úgy voltam ezzel már gimnazistaként, hogy ha a vízen vagyok, akkor közel az Ég. Pedig zsigerből jövően szemérmes voltam mindig ezekben a témákban.

Nagyjából ugyanígy áll mindez ma is. Talán törvényszerű volt a visszatérés a vízhez. Futni is jó volt, kerékpározni is. De valahogy a természetes közeg nekem már csak a víz marad.

Alapvetően folyamatosan úton vagyunk. Van persze néhány röpke pillanat a megérkezés élményével, de azután tovább kell indulnunk. És ezzel nincs is semmi baj, az „úton levés” természetes létformánk. Viszont a hétköznapi útjaink talán nem is utak már, hanem versenypályák. Rohanunk, szétnézni sincs időnk, olykor csak utólag vesszük észre, hogy át is gázoltunk valakin. No hát, ebből készülök kilépni pár napra. Kicsit engedni, hogy lassú legyek. Kicsit rácsodálkozni arra, amiben létezem. Kicsit átszűrni magamban mindazt, ami fontos: földieket és égieket. Szóval zarándokolni. Persze, a vízen!

Meglehetősen vizes a család, ha szabad így fogalmaznom. Legjobb tudomásom szerint az egész apai nagyapámmal, dr. Sághy Kálmánnal kezdődött, aki civil foglalkozásait tekintve pék volt, továbbá az állam- és jogtudományok doktora. Aztán a viharos XX. században a kettő közül mindig azt űzte, amelyikre nagyobb lehetőség mutatkozott.

A sztori nagyrészt a Margit-szigethez kötődik. 1911-ben (jó messziről indítunk!) itt vetette meg a lábát - más klubok mellett - a legendás Hungária Evezős Egylet. 1927-re, Münnich Aladár tervei alapján megépült az evezős ház, romos állapotban még ma is áll (legutolsó neve Európa Ház volt, alaposan átalakítva, vendéglátó helyként működött). Nem tudható, nagyapám mikor kezdett evezni, minden esetre a nagy széria 1929-ben indult egy országos bajnoki címmel nyolcasban, amit aztán 30-ban és 32-ben hasonló eredmények követtek. 1931-ben sem maradt bajnokság nélkül,csak akkor kormányos négyesben nyertek.  A pályafutására a koronát az 1932-es európa-bajnoki ezüstéremmel tette fel, Belgrádban (nyolcas, idejük 6:15:8 volt). A családi legendárium szerint lehetett volna arany is, de a jugoszláv egységben helyet foglalt egy szerb királyi sarj, és a futam előtt barátilag közölték a magyar versenyzőkkel, hogy nem lenne egészséges megnyerni a versenyt. Mindezt alátámasztja korabeli sport sajtó is, irreális futamként említve a versenyt, ahol a jugoszláv nyolcas folyton keresztbe ment a magyar pályáján.

Nagyapám aztán valószínűleg felhagyott a versenysporttal, ugyanis megnősült. Nagyanyám a BBTE eredményes teniszezője volt, a mai Széll Kálmán tér helyén lévő sportpályán püfölte a labdát. 1934-ben aztán megszületett apám, aki ugyanott folytatta az evezést, mint nagyapám, csak a Hungária házat már Vörös Meteornak hívták... Mi még voltunk benne az átalakítás előtt, a nyolcvanas évek közepén, és mindent úgy találtunk, ahogy a régi sztorikban hallottuk: a ledeszkázott tanmedencét a hajóállások között és így tovább.

A sort aztán a bátyámmal folytattuk, a kettővel lejjebb lévő Sirály csónakházban. Úgy látszik, akkoriban menő építészek tervezték ezeket a létesítményeket, a Sirály Evezős Egylet 1936-ban Ligeti Pállal és Révész Györggyel dolgoztatott. A neve mindvégig megmaradt Sirálynak, de mi már az Építőkben kajakoztunk. Utánpótlás egyesület volt, nagy rakás kölyökkel, óriási nyüzsgéssel és korlátozott lehetőségekkel. Ezekből próbálta kihozni a maximumot Koléder Vili bácsi, a vezető edző, aztán a nagy kenusok edzője, Feövenyessy Attila (Trilla bá), és persze a kajakos edző, serdülő korom meghatározó alakja, Csathó Józsi (Kacsa, ex Újpesti Dózsa). Emlékeim szerint, kicsit később csatlakozott Bíró Gábor a kis kenusok edzőjeként és itt kezdett Almási Nándor is a kis kajakosokkal.

A következő generáció a fiam, ő Spartacusban nálam jóval eredményesebben kenuzott, négyszeres korosztályos bajnokként hagyta abba. De az már a Lágymányos, Dávid Géza bácsival, egy másik legenda a Dunán...

2010-ben egy rádió riportban hallottam a magyarországi Szent Jakab Zarándokút kijelöléséről. Meséltek a kezdeti nehézségekről, kalandokról, egyből megtetszett az egész.

Évekig forgattam a fejemben a gondolatot, hogy el kellene zarándokolnom Budapestről Lébénybe. Voltak időszakok, amikor kimondottan erre készülve, hosszabb túrákat tettem itt-ott. A főváros környékén tekeregtem is egy-egy szakaszán az útnak, vigyorogva kerestem a fákon a fésűs kagyló jelet - egyszer úgyis megjárom az utat!

Aztán tavaly sikerült visszakanyarodnom a kajakozáshoz. Már nem tudom, mikor pattant ki a nagy ötlet, hogy vízi úton jussak el Lébénybe. Gyorsan utána néztem, a Rábca nagyjából arra van (majdnem azt írtam, hogy kanyarog, miközben tök egyenes). Aztán ahogy elkezdtem a részleteket felderíteni, nagyjából megvalósíthatónak tűnt az ötlet. Jelenleg ott tartok, hogy közbe jöhet még bármi, de egyelőre nem tudok olyan dologról, ami lehetetlenné tenné a vállalkozást.

Tehát a terv: rozzant tengeri kajak (még tuningolni kell rajta ezt-azt), kő egyszerű lapát, minimális cucc és feljutni Budapestről Lébénybe. A cél: július 25; Szent Jakab napja, esti 6 órás mise. Amennyi a programból jelenleg látszik (ahogy a nagy fesztiválszervezők szokták kommunikálni: még egyeztetés alatt):

• 07.21; péntek: Római part - Szentendrei-sziget, felső spicc
• 07.22; szombat: Felső spicc - Esztergom
• 07.23; vasárnap: Esztergom - Neszmély
• 07.24; hétfő: Neszmély - Vének
• 07.25; kedd: Vének - Lébény

Hát, majd meglátjuk....